Főoldal

Jutalmak a GAMF Karon a kiváló sportolóknak

Hagyomány, hogy a GAMF DSK jutalmazza azokat a hallgatókat, akik aktívan kiveszik a részüket a főiskola sportéletéből. Közel 1 millió forint jutalmat osztott szét az elnökség azok között, akik a 2009/2010-es tanév tavaszi félévében kiemelkedő sporttevékenységet folytattak. A jutalmazottak listája megtekinthető honlapunkon.

2010. 06. 14. 08:58

Megkezdődik az Erdei Ferenc Kollégium felújítása

Szeptembertől ideiglenesen a főiskola másik két kollégiumában, illetve bérelt férőhelyeken kapnak szállást az Erdei Ferenc Kollégiumban lakó hallgatók, megkezdődik ugyanis az épület teljes körű felújítása. A tervek szerint a következő év szeptemberében költözhetnek vissza a főiskolások a megszépült kollégiumba. Ezzel párhuzamosan megtörténik a Lövei Klára Kollégium homlokzati felújítása is, amely nyílászárócserét és szigetelési munkálatokat is jelent. Ha elkészül az Erdei Ferenc Kollégium, a Lövei Klára Kollégiumban lakók „költöznek” majd, a felújítási program ugyanis a Piaristák téri épület belső átalakításával folytatódik.

2010. 06. 04. 13:11

Kedvezményes szolgáltatási munkatárs képzés indul a főiskolán

Nyolc hónapos, összesen 850 órás szolgáltatási munkatárs tanfolyamot indít a főiskola augusztusban a Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány támogatásával, így a résztvevőknek csak egy jelképes 30 ezer forintos összeget kell fizetniük. A jelentkezéshez minimum érettségi szükséges, de a képzés kitűnő lehetőség azoknak a főiskolai hallgatóknak is, akiknek már csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához, hiszen a szakmai tárgyak mellett 380 órányi idegennyelvi képzés is szerepel a tanfolyamon. További információk és letölthető jelentkezési lap honlapunkon.

2010. 06. 04. 13:00

Pedagógus napi elismerések

A Tanítóképző Főiskolai Karon az integrált intézmény 10 éves évfordulójának jegyében megtartott pedagógus napi ünnepségen a főiskola munkatársai közül 48-an vehettek át elismerést. A kari és főiskolai szintű kitüntetések mellett az oktatási és kulturális miniszter által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet is a főiskolai ünnepségen kapták meg a kitüntetettek. A kitüntettek méltatása és dr. Danyi József rektor köszöntője elolvasható honlapunkon.

2010. 06. 04. 12:50

Új természettudományi központ a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán

A Pedagógus Nap alkalmából avattuk fel az új természettudományi oktatás-módszertani központot a Tanítóképző Főiskolai Karon. A mintegy 650 négyzetméter alapterületű háromszintes épület a Műszaki-természettudományi tudásbázis infrastruktúrájának fejlesztése a Kecskeméti Főiskolán című uniós projekt keretében készült el, amelyre a főiskola a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból nyert támogatást. Az összesen közel 2,6 milliárd forintos fejlesztési programból 285 millió forint jutott a természettudományi központra.

2010. 06. 04. 12:35

Június 25-ig lehet a kollégiumba jelentkezni

Már lehet jelentkezni a következő tanévre a főiskola kollégiumaiba, a Kollégiumi Bizottság ugyanis közzétette felvételi hirdetményét a nappali munkarendben tanuló, államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók számára. A jelentkezéshez szükséges a pályázati űrlap kitöltése és a megadott mellékletek csatolása. A jelentkezéseket aláírva, kinyomtatva személyesen kell leadni bármely kollégiumi irodában. A leendő elsőéveseknek természetesen a felvételi döntés után, augusztus 9-ig kell pályázniuk a kollégiumi elhelyezésre. A csatolt mellékletekben minden információ és valamennyi űrlap megtalálható.

2010. 06. 01. 13:50

Megtartotta első ülését az új szenátus

Dr. Danyi József rektortól átvették mandátumaikat az április 22-én megtartott szenátusi választáson mandátumot szerzett főiskolai munkatársak. Megbízatásuk 2010. május 18-tól 2014. május 17-ig, négy évre szól. A 19 tagú szenátusnak négy olyan tagja van, akik eddig nem vettek részt a szenátus munkájában: dr. Johanyák Csaba Zsolt (GAMFK), dr. Kovács Beatrix (GAMFK), Rigó Róbert (TFK) és dr. Smuta Attila (TFK). A teljes szenátusi névsor megtekinthető honlapunkon.

2010. 05. 28. 11:39

Autósiskolával működik együtt a főiskola

A szenátus felhatalmazása alapján megállapodást írt alá Füredi András, a Füredi Felnőttképző és Szolgáltató Kft. ügyvezetője és Danyi József rektor a főiskola és az autósiskola együttműködéséről. Ezek szerint az intézmény a „Közlekedési ismereteket”, mint szabadon választható tantárgyat beépíti az alapképzésbe és a szakirányú továbbképzésekbe. A partnerek felmérik azt is, hogyan tudnak részt venni egymás képzéseiben, közös pályázási lehetőségeket kutatnak fel és közös pályázatokat nyújtanak be.

2010. 05. 28. 10:21

A Csontdarálók nyertek a teremfoci-tornán

Első alkalommal hirdetett a GAMF Kar teremfoci-tornát, amelyen tíz héten át nyolc csapat versengett a kupáért. Végül a Csontdarálók csapata bizonyult a legjobbnak. Ebből a csapatból került ki a legjobb kapus is Kimiti Zoltán személyében. A legjobb játékos díját a Nektarin csapat tagja Oberna Gábor kapta, míg a gólkirály a Gépipari csapatból Bodnár Szabolcs lett. A GAMF DSK szeretne hagyományt teremteni a tornával, így a következő félévben ismét meghirdetik.

2010. 05. 27. 08:38

Könyvbemutató főiskolai szerzőtől

Madaras község 1848 és 1921 közötti történetét dolgozta fel „Honvédeink, katonáink” alcímmel dr. Horváth Zoltán, a Kertészeti Főiskolai Kar tudományos főmunkatársa legújabb kötetében. A társszerző Nothof Éva volt. A kötet bemutatója május 27-én 17 órakor lesz a Katona József Könyvtár 2. emeleti kistermében. Dr. Horváth Zoltán fő kutatási területe az élősködő növények, de rovartani és természetvédelmi témákban is otthon van. Mindezek mellett kiváló helytörténészként – hadtörténészként és numizmatikusként – is ismert, Bácsalmás és környéke történetének lelkes kutatója. A kötetet Végső István történész méltatja.

2010. 05. 27. 08:33

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23